Visky András Kitelepítés című regénye a szerző családjának történetét örökíti meg: a marosvásárhelyi református lelkész édesapát 1958-ban börtönbe zárták, az édesanyát hét gyermekével együtt egy romániai munkatáborba telepítették.
Az író mesélt arról, hogy a munkatáborban tanulta meg: az olvasás és az írás szubverzív, diktatúraellenes tevékenység, egy történet pontos elmesélése a szelíd bosszú formája. A regény számozott töredékekből áll, aminek kapcsán Visky András elmondta: olyan formát keresett, amely egyszerre folyamatos és töredékes, mint az emberi tapasztalat – noha az időt folyamatosan érzékeljük, és az életünk egyetlen nagy történet, egyszerre csak egy dolgot tudunk megélni.
A manapság túl sokat használt „trauma” szó helyett Visky az „örökség” szót javasolja a súlyos családi történetek feldolgozására. Fontosnak látja ugyanis, hogy a fájdalmas történeteinket magunkévá tegyük, és ahelyett, hogy kizárnánk a tudatunkból vagy másokat hibáztatnánk miattuk, felismerjük, hogyan lehet elmondani őket.