Ugrás a tartalomra

Uzsokimozi

A Budapesti Uzsoki Utcai Kórházzal közös filmklubunk minden évada egyedi nézőpontból járja körül az ember fizikai és mentális jóllétének kérdéseit. Hisszük, hogy a közös filmélményeknek különleges ereje van egy olyan korban, amikor olyan sok időt töltünk saját képernyőinkbe temetkezve. Célunk, hogy sokrétűen járjuk körül a filmek által felvetett kérdéseket, ismeretet terjesszünk, és megteremtsük a párbeszéd lehetőségét. Az Uzsokimozi szerkesztője Dr. Nádasi Eszter médiakutató, aki Dr. Ureczky Eszter kultúrorvostan szakértőtől vette át a klub vezetését. Sok szeretettel várjuk az egészségügyi dolgozókat, a betegeket, a hozzátartozókat és a kórházon kívüli érdeklődőket is.

Kapcsolódó
LN

Június 25-én szintén életrajzi film lesz az Uzsokimozi műsorán – ezúttal sok zenével és cirkuszi mutatvánnyal.

Aron Ralston

Kovács Krisztina sportpszichológus volt a vendégünk a 127 óra című film vetítésén.

káosz

A Tiszta napfény című film kapcsán vendégünk, Imre Erika mesélt munkájáról, az extrém takarításról.

127

Aron Ralston hegymászó 2003-ban egyedül indult egy kanyon falának megmászására, egy kőtömb azonban a karjára esett, és odaszorította a sziklafalhoz. Ralston öt napot töltött így a…

UM

A film és a Dr. Ficzere Ferenc háziorvossal való beszélgetés egyik fő tanulsága, hogy soha nem késő változtatni, és hogy ebben az emberi kapcsolataink fontos szerepet töltenek be.

SC

Két nővér sorsáról, egy nehéz élethelyzet megdöbbentő megoldásáról, extrém takarításról és virágzó üzletről szól az áprilisi Uzsokimozi filmje április 23-án.

prom

Alan Parker Promenád a gyönyörbe című filmje kapcsán a résztvevők az egészségkultusz születéséről beszélgettek Szécsi Noémi íróval.

werner

Hogyan gyógyítja magát az orvos? – többek közt erre a kérdésre keresi a választ A pótolhatatlan Werner doktor című francia film alapítványunk filmklubjában.

mozi

Az Uzsokimozi teljes féléves programja.