Ugrás a tartalomra

Uzsokimozi

A Budapesti Uzsoki Utcai Kórházzal közös filmklubunk minden évada egyedi nézőpontból járja körül az ember fizikai és mentális jóllétének kérdéseit. Hisszük, hogy a közös filmélményeknek különleges ereje van egy olyan korban, amikor olyan sok időt töltünk saját képernyőinkbe temetkezve. Célunk, hogy sokrétűen járjuk körül a filmek által felvetett kérdéseket, ismeretet terjesszünk, és megteremtsük a párbeszéd lehetőségét. Az Uzsokimozi szerkesztője Dr. Nádasi Eszter médiakutató, aki Dr. Ureczky Eszter kultúrorvostan szakértőtől vette át a klub vezetését. Sok szeretettel várjuk az egészségügyi dolgozókat, a betegeket, a hozzátartozókat és a kórházon kívüli érdeklődőket is.

Kapcsolódó
Uzsokimozi

Mark O’Brian amerikai költő nyolcéves korában bénult le nyaktól lefelé járványos gyermekbénulás következtében, ezért vastüdőben kénytelen élni az életét, ami azonban nem…

Uzsokimozi

Novemberben is lesz Uzsokimozi. A Budapesti Uzsoki Utcai Kórházzal közösen indított filmklubunk következő filmjét is Dr. Ureczky Eszter, a Debreceni Egyetem adjunktusa, a…

A kezelés

Október 25-én Ben Lewin A kezelés című filmjét nézzük meg, amelynek témája a krónikus betegséghez és a fogyatékkal éléshez kapcsolódó sztereotípiák és tabuk, mint például a…

Einspach

Mi történik, ha egy sikeres ember megtudja: olyan betegségben szenved, amit az emberek csupán 5%-a él túl? Einspach Gábor galériatulajdonos, műgyűjtő egy fájdalmas válás idején…

Film

Szeptember 27-én folytatódik az Uzsokimozi. Dér Asia Nem halok meg (2023) című 90 perces dokumentumfilmjének főszereplője Einspach Gábor sikeres galériatulajdonos, a film…

Mozi

Nehéz megszólalni – mondták a nézők A gyémánt út pora című film után alapítványunk és a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház első vetítésén.

Filmklub

Szeretettel várjuk az egészségügyi dolgozókat, betegeinket és hozzátartozóikat első közös filmvetítésünkre június 12-én.