Ugrás a tartalomra

Az egyetlen stresszmentes állapot a halál

A stressz átszövi az életünk minden percét. Mégis úgy tűnik, általában csak a negatív, káros oldalát látjuk. Selye János magyar származású kanadai kutató munkásságának középpontjában a stresszkutatás állt.

Stressz. Stresszes vagyok. Stresszelek. Nap mint nap halljuk és használjuk a stressz kifejezést, és a leggyakrabban valamilyen negatív, sürgető, idegességet és kellemetlenséget okozó érzéssel kapcsoljuk össze. A környezetünkben lévő – hosszabb vagy rövidebb ideig fennálló – negatív ingerekre a testünk, szervezetünk válaszol, és a mindennapi használat során ezt a feszült, nyugtalan állapotot nevezzük stressznek. Gyakran fizikai tünetekkel is társul ez az állapot, gyomorgörcs, álmatlanság, a koncentrációs képesség csökkenése kísérheti azt, ha valaki hosszabb-rövidebb ideig a szervezetre és a pszichére ártó hatást gyakorló környezetben van. De mi is pontosan a stressz, kérdezi Selye János a Stressz distressz nélkül című munkájában. A felsorolt tünetek egyike lenne? Vagy az azt kiváltó környezeti tényezők? Mi a különbség a stressz és a distressz között? Valóban csak ártó, negatív tünetek okozhatnak stresszt?

Stressz

A stressz és a distressz átszövi a mindennapi életünket. Ahogy Selye fogalmaz, „A stressz az élet sava-borsa”. Selye János a stresszel kapcsolatos kutatások egyik meghatározó alakja, osztrák-magyar származású vegyész, aki bár Magyarországon nőtt fel, egyetemi tanulmányai során Európa számos nagyvárosát bejárta és végül oktatóként és kutatóként Kanadában telepedett le. Számos publikáció köthető a nevéhez, a már idézett, Stressz distressz nélkül című írásának magyar fordítása 1976-ban jelent meg, azonban ő már az 1930-as évek második felétől aktívan publikált.

Egyik fő kutatási témájának a stressz tekinthető, azonban Selye munkásságára a holisztikus szemlélet volt jellemző, az élő szervezetet mint egészet vizsgálta, így a stressz vizsgálata során is mély megértésre törekedett. A stresszkutatások alatt látott folyamatokat nem önmagukban értelmezte: a különböző belső szervek, a hormonok működését, valamint a látott és kiváltott reakciókat egymásra ható egésszé kapcsolta össze. Kutatásait elsősorban rágcsálókon végezte, azonban a kísérleti eredményekből levont következtetéseket az emberi szervezet működésére is megfeleltette, sőt, a tudományos alapelveket egyfajta természetes életfilozófiaként értelmezte.

Selye

Selye János úttörő alakja volt a stresszkutatásnak, valamint a szemléletével, a tudományos kérdésekhez való hozzáállásával is meghaladta a korát. Selye a szervezetekben lejátszódó stresszfolyamatok, a fizikai szinten is látható kóros tünetek, valamint a negatív mentális állapot közötti kapcsolatot egységként kezelte, a gyógyítás során a test és a psziché gyógyítását ugyanolyan fontosnak tartotta.
 
Mi is az a stressz? Jó vagy rossz?

Az írásunkban bemutatott könyv a Stressz distressz nélkül címet viseli, amely fogalmak közül csak a stressz kifejezés állandósult a mindennapi szóhasználatunkban. Azonban Selye, illetve a természettudós közösség ezt a kifejezést a köznapitól eltérő módon használja. A stressz a tudományos megközelítés szerint az élő szervezet válasza a külső ingerekre. A külső inger nem feltétlenül kell, hogy negatív, ártó legyen, ugyanis a megközelítés szerint a stressz egy válaszreakció, amelyet az élő szervezet bármilyen igénybevétel hatására ad. 

A környezeti ingerek, a stresszorok választ váltanak ki a szervezetből. Gondoljunk a leghétköznapibb dolgokra, mint például a túlságosan hideg vagy meleg hőmérsékletre, a túl alacsony vagy magas cukorbevitelre. A tudományos megközelítés szerint ezek mind olyan stresszorok, amelyekre reagál a szervezet: elkezdünk vacogni vagy izzadni, illetve normalizáljuk a vércukorszintünket. A válaszreakciókkal a szervezetünk célja, hogy normalizálja a külső ingerek miatt kibillenő belső egyensúlyi állapotot.

Már a stressz definíciója kapcsán megfigyelhetünk tehát egy különbséget: míg a mindennapi beszélgetéseink során a stressz kifejezést a kiváltó okok kapcsán emelgetjük, addig a tudományos értelmezésben magát a reakciót nevezzük stressznek. E definíció szerint tehát stresszválaszt pozitív és negatív ingerek is kiválthatnak, hiszen a szervezetet az egyensúlyi állapotából bármelyik irányba ki lehet billenteni. Szintén a tudományos megközelítésből következik, hogy a stressz nem feltétlenül rossz, így nem is kell elkerülnünk a stresszorokat, hiszen ezek sok esetben serkentően, pozitívan hatnak az emberi szervezetre. A túl sok, túlságosan intenzív vagy hosszú ideig fennálló ártó ingerek azonban tagadhatatlanul rosszul hatnak a szervezetre, ekkor alapul ki a distressz.

Együttélés a stresszel

A stressz az életben maradásunk egy kulcsfontosságú eszköze. Nem csupán serkent, amikor szükség van rá, de figyelmezteti is a szervezetet, hogyha az túlságosan szélsőséges körülmények közé kerül. A kifejezetten negatív stresszorokra a szervezet két választ adhat: vagy felveszi a harcot, vagy pedig passzívan eltűri az ingereket. Ha a stresszválasz során a szervezetünkben termelődő kémiai anyagokra gondolunk, a fuss vagy harcolj elv újabb árnyalatot kap. Nem szabad tehát figyelmen kívül hagyni a testi jeleket, amelyek piros zászlóként lebegnek, ha a szervezet a kimerülés határára ér. Ugyanis a szervezet energiakészlete és alkalmazkodási képessége nem végtelen.

Stressz

A negatív, ártó ingerek esetében szépen lerajzolható a stressz és az élő szervezet együttese által megalkotható életgörbe. Az emberi szervezet, amint averzív, fenyegető ingert észlel, félelemmel, ijedtséggel válaszol: tudatosul bennünk, hogy bajba jutottunk. Az inger erősségétől függően a szervezet bizonyos mértékig képes az alkalmazkodásra, azonban az energiaraktáraink egy ilyen, nem optimális folyamatban fokozatosan apadnak. Amennyiben az averzív inger miatt kialakult állapot tartósan fennáll, esetleg túlságosan erős az inger, vagy túl gyakran jelentkezik, úgy a szervezet idővel kifárad, és feladja a küzdelmet. Selye János ezt a folyamatot G.A.S.-nak, generális adaptációs szindrómának nevezte, amelynek legfontosabb üzenete, hogy bár a szervezetünk célja a belső környezeti egyensúly fenntartása, az adaptációs képességünk nem határtalan.

Mit is jelent ez a mindennapokban? Azt, hogy bár a stressz jó, hiszen motivál, serkent, viszont amint tartóssá válik, csak rombolni tud a szervezetben. A szervezetünk hozzászokik az „új normálishoz”, ideig-óráig alkalmazkodni is képes az állandó feszültséghez, azonban ez az adaptációs képesség romlásához és az energiakészletek drasztikus csökkenéséhez vezet. Bár a szervezet adaptációs energiái meg tudnak újulni, gondoljunk csak egy jóleső alvásra vagy egy hosszabb pihenésre, az eredeti állapot nem állítható vissza. Selye egy igazán látványos hasonlatként írja le mindezt, megfogalmazása szerint a biológiai tevékenységek mindegyike, vagy azoknak a hiánya „kémiai sebhelyet” hagy maga után. Egy ilyen sebhely lehet objektíven látható, például gyomor- és bélfekély, egyéb gyulladásos tünetek, de akár az unalmas, motiváció nélküli élet is okozhat sérülést. Selye holisztikus gondolkodását és fő üzenetét véleményem szerint ez a példa is jól szemlélteti. Legfontosabb üzenete, hogy a stressz egy az emberi szervezetben lejátszódó természetes folyamat, amely hosszú évmilliók evolúciójának az eredménye. A mi stresszel kapcsolatos feladatunk kettős: egyrészt fel kell, hogy ismerjük, hogy a szervezetünk bölcs, és jelzi, amint kibillent az egyensúlyi állapotból. Másrészt fontos, hogy elfogadjuk ezeket a jeleket és merjünk lépni, így megtalálva az egyensúlyt az állandó változás során.

Selye János: Stressz distressz nélkül. Akadémiai Kiadó, 1976