Shonda Rhimes érdeklődése akkor ébredt fel a gyógyítás iránt, amikor tinédzserként egy kórházban önkénteskedett. Megfordult a fejében az orvosi pálya, aztán inkább mégis irodalmat és filmezést tanult. A 2000-es évek elején forgatókönyvíróként próbált befutni – az ő szerzeménye például a Britney Spears főszereplésével készült Álmok útján (2002) –, de az áttörés elmaradt. A sorozatokat hiába szerette, attól félt, hogy ha elkezd írni a tévének, akkor már sosem lesz belőle sikeres filmes.
Idővel mégis engedett a kórház ihletésének és a női sebészek iránti elismerésének, és így született meg A Grace klinika alapsztorija, amelyet 2005. március 27-én mutatott be az ABC. Az akkor 35 éves Rhimes nem is sejtette: ez volt az első lépés ahhoz, hogy a világ legbefolyásosabb tévéseinek egyikévé váljon.
Ki az a Grace?
Ha valaki lemaradt az első évadokról, nem biztos, hogy érti a magyar címet: a Grace szó nem egy karaktert jelöl benne, hanem a történet középpontjában álló kórház eredeti nevét, ami „Seattle Grace” volt. Ez az évadok során többször változott, egy ideje két elhunyt orvos tiszteletére Grey-Sloan Emlékkórháznak hívják.
Az amerikai cím, a Grey’s Anatomy egy szójáték. Az összetétel második fele az 1858-ban kiadott, Gray’s Anatomy című anatómiakönyvre utal, az első pedig a főszereplőre, Meredith Grey-re (Ellen Pompeo). Nem ő az elhunyt karakter, akiből intézménynév lett, hanem a féltestvére, Lexie Grey (Chyler Leigh), akivel felnőttként ismerkedtek meg.
Talán ez a családi történet már önmagában is sejtet egy melodrámai hangulatot. A sorozatban valóban sok a magánélet (sőt, a kórházon belül zajló magánélet): vannak, akik pont ezt szeretik benne, míg mások ezért kritizálják. Az érzelmi szálak hangsúlya, mozgatóereje tagadhatatlan – ugyanakkor ezek mellett nem hiányzik az érdemleges orvosi tartalom sem.
Világklasszis sebészek
Húsz év alatt a finanszírozási és reputációs válság sem kerülte el a kórházat, amely az induláskor egyértelműen a sebészet fellegváraként van beállítva. A szereplők szinte minden ágát lefedik ennek a szakterületnek, de a műtők mellett különösen gyakran látjuk a sürgősségit is: a Vészhelyzet óta ez az osztály nagy eséllyel megjelenik azokban a kórházsorozatokban is, amelyek alapvetően nem erre helyezik a fókuszt.
A szereplők nem csak a rutin beavatkozásokban jeleskednek, hanem innoválnak is – gyakorlatilag kiszámítható, hogy ha valamire nincs gyógymód, ők megpróbálnak keresni egyet. Az Alzheimer-kórral már a kezdetekben is foglalkoztak, a 20. jubileumra szánt epizód is egy ilyen kutatás körül forog. A sorozat alkotói több egészségügyi kommunikációval foglalkozó szervezettel is együttműködtek már: így születtek például azok a jelenetek, amelyek a mellrákra hajlamosító egyik gén tesztelhetőségére hívják fel a figyelmet. Az egyik csúcspont számomra a tizedik évad, amely a 3D-nyomtatásban rejlő lehetőségeket járta körül, miközben olyan kérdéseket vetett fel, hogy képesek leszünk-e valaha egy emberi szívet helyettesíteni ezzel a technológiával.
Íróként azért is érdemes az innováció felé fordulni, mert ennyi idő után nem könnyű újabb és újabb eseteket behozni. Másrészt ezeket a történetszálakat a termékmegjelenítések is motiválják: az együttműködések a képernyőn felvonultatott orvosi technológiákban is tetten érhetőek, nem csak abban, hogy milyen autóval járnak a szereplők, vagy milyen telefonon futtatják a társkereső applikációt.
Ismerős és új arcok
A sorozat megújulási stratégiái közé tartozik az is, amikor a forgatókönyvbe építik a való élet egészségügyi kríziseit. A 17. évadot a koronavírus-járványnak szentelték, a műfajban ez a produkció adta a legrészletesebb reflexiót a pandémiára. A következő évad sem hagyta el ezt a vonalat, foglalkozott például a poszt-COVID szindrómával és az elmaradt vizsgálatok következményeivel.
Stabil műfaji elem a kórházsorozatokban, hogy az orvosból beteg lesz: a járvány kórházi tetőpontján Meredith Grey életéért küzdöttek. Rhimes és a többi szerző sem kímélik a karaktereket: baleset éri őket, daganatos betegséget diagnosztizálnak náluk, bűncselekmények áldozataivá válnak – gyakran épp a kórházban sérülnek meg. Többen meg is haltak, köztük a férfi főszereplőnek tekinthető Derek Shepherd (Patrick Dempsey) is, aki Grey férje volt – a sebésznő azóta még egy partnerét elveszítette.
A két évtized alatt a szereplőgárda többször is szinte teljesen lecserélődött. A sorozat épp az oktatókórházi közeg miatt tudja tartani a lépést a folyamatos frissüléssel: időről időre be lehet hozni egy csapat kezdő rezidenst. Az eredeti szereplők közül Meredith Grey maradt meg – bár egy ideje előfordul, hogy neki is csak a hangját lehet hallani az epizódokat keretező monológokban. Mellette egykori oktatói, Miranda Bailey (Chandra Wilson) és Richard Webber (James Pickens Jr.) tartottak ki, akikkel mára kollégák lettek. Ritka, hogy ilyen időtávon követhessük egy orvossá válás történetét: Greyt pályakezdőként ismertük meg, aztán láttuk őt specializációt választani, szakorvossá, majd sebészeti vezetővé válni.
Ez egy kifejezetten orvosközpontú sorozat, hiába keresünk a főszereplők között másokat. Nem mutatja be az ápolók szerepét a sebészeti ellátásban, és annak ellenére, hogy jelentős részben a műtőben játszódik, nincsenek benne műtőtechnikusok. Illetve ott van BokHee, akit a valóságban sokan ezen a néven ismernek: ő egy igazi műtőasszisztens, a jelenetek technikai tanácsadója, akit beépítették a felvételekbe. Néhány egysoros kivételtől eltekintve meg sem szólal, ezzel mémmé is vált.
Rekorder
A Grace klinika 2019-ben előzte meg a Vészhelyzetet: addig az volt minden idők leghosszabb amerikai kórházsorozata a 15 évadával és 331 részével. Azóta nem csak a maga műfajában rekorder: ez a leghosszabb ideje futó amerikai fikciós sorozat, amit főműsoridőben sugároznak. Két spin-off is készült belőle: a Doktor Addison (2007-2013) egy kisebb magánklinikán játszódott, míg A 19-es körzet (2018-2024) egy tűzoltóságon. Ezen kívül olyan webes miniprodukciók is születtek, mint A B-Team, amely a 2018-as új rezidenscsapatról szól.
Az anyasorozat nézettsége ma is jelentős. Ennek ellenére ritkán látok olyan Grace klinikás közösségi média posztot, amely alá ne kommentelné oda valaki, hogy ideje lenne abbahagyni – mert a történet már nem az igazi, a régi karakterek jobbak voltak… A kezdetektől nézem ezt a sorozatot, nem csak a tetőpontjait tartom számon, hanem észreveszem az önismétléseit, és vannak szereplők, akiket hiányolok belőle. Decemberben egy nagyobb kihagyás után vágtam bele a 21. évadba, és már az első részeiben találtam tanulságos orvosi, bioetikai tartalmat. Ilyen volt például az éber vesetranszplantáció, és a 80 év feletti beteggel folytatott beszélgetés az életvégi döntésekről. A sürgősségi sem maradt ki: egy „izgalmas” traumatológiai esetre áhítozó rezidenst itt ébresztett rá a szakorvos arra, hogy „a trauma az trauma, mindegy, hogy fegyver, erdőtűz vagy egy esés okozta” – a betegnek odaadó segítségre van szüksége. Az eddig látottak alapján megnyugtat, hogy van 22. évad és egyelőre nincs hír lezárásról: a terveim szerint a végsőkig kitartok a klinika mellett.